— Jason Mattera │ Freedom Center
Kiderült, hogy még néhány "fősodratú" médiaorgánumot is nyugtalanít, ha az embereket úgy trancsírozzák, mint a pulykákat hálaadás napján.
Persze, ezek a kiadványok önmagukban támogathatják a transzgender-ideológiát, de amint eljutnak a részletekig, hogy mit tesz valójában a nemi átalakító műtét egy emberrel, a támogatás — legalábbis az épeszű újságírók körében — csökkenni kezd.
Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy a London Times nemrégiben közölt egy riportot, amely egy férfi szívszorító "átváltozási" történetét írta le. Amint azt a lap hátborzongató részletességgel kifejti, a "nemi diszfória" kezelése címszó alatt zajló emberkísérletek olyanok, mintha valami horrorfilmből léptek volna elő.
Erről a jelentésről hamarosan bővebben is beszámolunk.
Először is azonban fontos hangsúlyozni, hogy miért emeljük ki az úgynevezett "nemi megerősítő ellátás" hátborzongató kimenetelét. Higgyék el nekem, annak részletei, ahogyan ezt a fiatalembert az egészségügyi szakemberek felhentelték annak nevében, hogy segítsenek rajta, az maga az erkölcsi őrület megtestesülése. De mégis átadjuk az információt, mert a média nagy része nem hajlandó őszinte tudósítást adni a témáról a gyakorlat normalizálása érdekében folytatott keresztes hadjáratában.
És bár jelenleg a baloldali aktivisták vezetik a transzneműség őrületét, még mindig létezik egy befolyásos konzervatív frakció, amelynek tagjai viselkedése kétértelműnek tűnik, vagy mintha kényelmetlenül érznék magukat, amikor a progresszív ortodoxiával dacolnak ebben a kérdésben.
Inkább mossák kezeiket az egész üggyel kapcsolatban, és kevésbé vitatott témákra, például az adókra vagy az inflációra koncentrálnának.
Például a New Hampshire-i kormányzó, Chris Sununu a Washington Post oldalain aljas módon támadta Ron DeSantis floridai kormányzót az állami iskolarendszerben folytatott radikális nemi politikával szembeni fellépése miatt.
Sununu írja:"Fel kell hagynunk azokkal a kérdésekkel, amelyek kizárólag a közösségi média címlapjaira készülnek, mint például a könyvek betiltása vagy a tantervi rendeletek kiadása helyi iskolai körzeteknek, több száz mérföldre az állam fővárosaitól."
Sununu szerint a konzervatívoknak "túl kell lépniük a függetleneket, a fiatal szavazókat és a külvárosi anyukákat elidegenítő kultúrharcokon", és ehelyett a "fiskális felelősségvállalás kikényszerítése, az infláció csökkentése, határaink biztosítása" [és] az "energiafüggetlenné válás" irányába kell elmozdulniuk.
Paul Ryan, a képviselőház korábbi elnöke visszhangozta ezeket a megjegyzéseket a CBS reggeli műsorában, kijelentve, hogy"Nem vagyok kultúrharcos. Ez tényleg polarizáló... Aggódom az adósságválság miatt, aggódom az országunk és Kína jövője miatt... A kultúrháborús politika jó előválasztási politika, [de] nagyon megosztó... Hiszek a befogadó, törekvő politikában."
Természetesen szövetségi kormányunk tékozló költekezése, Kína növekvő fenyegetése és déli határunk eltörlése mind kritikus kérdések, amelyekkel foglalkozni kell.
A konzervatívok ezt nem tagadják.
De így nem állíthatjuk, hogy törődünk "országunk jövőjével" — ahogy Paul Ryan fogalmaz —, mert nem várhatjuk ki a végét csak úgy a legnagyobb kulturális küzdelemnek, amely magában foglalja az ország "jövőjének" szó szerinti megtestesülését: a gyermekeinket.
Elszámoltathatók-e az állami iskolák az adófizetők felé, vagy ezek az intézmények a szülők akarata ellenére szexuális indoktrinációnak és pornográf olvasmányoknak tehetik ki a kisgyermekeket?
Amit Sununu "könyvtilalomnak" nevez — baloldali hazugság — valójában a szexuálisan nem megfelelő könyvek és tantervek eltávolítása az iskolai létesítményekből.
Amit pedig Paul Ryan "megosztó politikaként" ábrázol, az a gyerekek agymosásának erkölcsösségét övezi, hogy elhitessék velük, hogy a megfelelő hormonkoktéllal és sebészeti műtétekkel nemi (gender) csoportot válthatnak.
Ryan, Sununu és intézményes konzervativizmusuk jobban szeretné, ha a jobbközép emberek felfüggesztenék sikeres aktivista erőfeszítéseiket, mert számukra a "kultúrharc" egy félrevezető figyelemelterelés, amely akadályozza a választhatóságot.
Ez gyávaság.
Egy olyan kultúra, amely nem védi meg a kiskorúakat az ártatlanságukat és éretlenségüket kihasználó felnőttektől, nem olyan kultúra, amelyet érdemes megvédeni, függetlenül attól, hogy milyen alacsonyak az adók vagy mennyire stabil az infláció.
Nem lehet fegyverszünetet kötni a gonosszal.
Most térjünk vissza a London Times riportjához.
Mint fentebb megjegyeztük, ez a mainstream újság meglepő képet vázol föl, leleplezve a "nemi átalakító műtét" brutalitását.
Miközben olvasod a borzalmas beszámolót, ne feledd, Paul Ryan és Chris Sununu álláspontja az, hogy a konzervatív politikusoknak fel kell hagyniuk azzal, hogy ilyen ügyekre összpontosítsanak.
A nyitó bekezdés rögtön a lényegre tér:"Amikor Ritchie Herron felébredt a nemátalakító műtét után, úgy érezte, szörnyű hibát követett el. Öt évvel később a hegei még mindig szivárognak olykor, és nem tud nagy távolságokat gyalogolni vagy kerékpározni. "Egy mentális egészségügyi válságból ébredtem fel egy olyan testben, amely örökre megváltozott és megsérült" — mondta. Már nem azonosítja magát transzneműként, és meleg férfiként él: "amennyire csak tudok, tekintettel arra, ami történt".
Ez a szegény srác autista, és miután szülei elváltak, az érzéseivel küszködött, és súlyos depresszióban szenvedett. Klinikailag rögeszmés-kényszeres rendellenességet diagnosztizáltak nála, és azt hitte, hogy testét "a tesztoszteron mérgezi meg".
Nyilvánvaló, hogy Herronnak intenzív tanácsadásra és az evangélium átalakító erejére volt szüksége, hogy legyőzze mélyen gyökerező lelki gyötrelmeit.
Amit azonban a brit egészségügyi tisztviselőktől kapott, az tesztoszteron-blokkolók receptje, ösztrogén injekciók és egy "pszichoszexuális tanácsadóval" folytatott együttműködés voltak, akik állítólag sürgették, hogy ideje kés alá feküdnie.
Herron eleinte a beavatkozások végleges jellege miatt folyamatosan halogatta a műtéteket, de végül engedett.
Ahogy Herron meséli: "Két nappal a 31. születésnapom előtt átestem egy műtéten, amely eltávolította a nemi szerveimet, kifordítva azokat egy olyan eljárás során, amelyet kifinomultnak mondtak, de semmivel sem volt civilizáltabb beavatkozás, mint egy amputáció."
Az eredmény? Olyan szörnyű, mint amire számíthat:
"Ma, a többszöri utóműtét ellenére, a hegvonalaim még mindig szivárognak, időnként gyulladnak és bénító fájdalmat okoznak. A hüvely utánzására létrehozott húsüregben többnyire semmit sem érzek, eltekintve az alkalmi szúrásoktól. Nem tudom megfelelően használni a WC-t ... és nem számít, milyen erősen nyomom vagy erőltetem, egy csöpögés jön létre, amely órákig folytatódhat, miután elhagytam az ülőkét."
Ahelyett, hogy eltakarnánk a szemünket és a fülünket, ahogy Ryan és Sununu szeretné, meg kell kettőznünk erőfeszítéseinket annak biztosítása érdekében, hogy egyetlen fiatal amerikai se szenvedje el ugyanazt a sorsot, mint Ritchie Herron.
És ez azzal kezdődik, hogy megvédjük a befolyásolható gyerekeket az LMBTQ+ propagandától az osztályteremben.
Tehát igen, a "kultúrharcot" érdemes megvívni, még akkor is, ha a kompromittált konzervatívoknak nincs elég bátorságuk hozzá.
