— Daniel Greenfield │ Front Page Magazine
Még a demokraták többsége is ellenzi, hogy a férfiak női csapatokban játsszanak
2021-ben az amerikaiak 62%-a ellenezte, hogy a női csapatokban női mezt öltő férfiak játszanak, míg 34% támogatta ezt. 2023-ban már szembetűnő, 69%-os többség ellenzi, és csak 26% támogatja.Két éven belül a "transznemű női sportolók" támogatottsága egyharmadról negyedére csökkent.
Két éven belül a "transznemű női sportolók" támogatottsága egyharmadról egynegyedre csökkent.
Bár ezek a számok fontosak, a legutóbbi Gallup közvélemény-kutatásban az igazi fordulat a demokraták körében következett be. Míg a republikánusok és a függetlenek többsége mindig is ellenezte, hogy a magukat "transzneműnek" valló férfiak bitorolják a női sportokat, a demokraták támogatták őket.
De most már nem.
2021-ben a demokraták 55%-a támogatta a női csapatokban és női versenyeken játszó férfiakat, míg 41%-uk ellenezte. Most a demokraták 48% -a ellenzi, és csak 47% támogatja.Ezek nem elszigetelt számok. Részei annak a mintának, amely megmutatja, hogy a demokraták hogyan veszítik el a transznemű vitát nemcsak országosan, hanem saját pártjuk tagjai között is.
A transznemű fanatizmus arra késztette a demokratákat, hogy pártjuk kedvéért túl szélsőséges álláspontot képviseljenek.A Washington Post-KFF múlt havi közvélemény-kutatása szerint míg a demokraták általában támogatták a transznemű identitás népszerűsítését a középiskolában, sőt még a hatodik osztályosok esetében is, az ellenállás meredeken, 46%-ra emelkedett a negyedik osztályosok beavatására irányuló javaslatokkal szemben. A demokraták szilárd többsége ellenezte, hogy az óvodásokat és a harmadik osztályosokat transznemű témáknak tegyék ki.
Ez rossz időzítés volt, mivel Biden kampányvideója támadta a republikánusokat, amiért "betiltottak" egy könyvet, amelyben egy 10 éves fiú szexuális aktust végez. A Pride hónap bevezetésekor a Biden-adminisztráció bejelentette, hogy az Oktatási Minisztérium azokat az iskolákat veszi célba, amelyek szexuális anyagokat vonnak ki a könyvtárakból, hogy "ellenséges környezetet" teremtsenek az LMBTQ emberek számára.
Biden azt állította, hogy a gyermekek szexuális megcsonkításának betiltása erkölcstelen. És a média, miután úgy döntött, hogy a legtöbb korosztály számára már megnyerte a vitát, a kisgyermekek nemének megváltoztatását szorgalmazza. Az ABC News riportja egy olyan kisfiút mutatott be, akinek szülei úgy döntöttek, hogy hároméves korától lányként kezelik. Erről a kérdésről még senki sem végzett közvélemény-kutatást, de a számok nem lesznek jók.
Miközben Biden és a média bizonyára azt képzelik, hogy megnyerik a vitát, valójában veszítenek.2017-ben a Pew közvélemény-kutatása kimutatta, hogy csak 54% hitte, hogy a férfiak és a nők úgy születnek, ahogy vannak, míg 44% úgy gondolta, hogy az emberek nemet cserélhetnek. 2022-re 60% tudta, hogy férfiak és nők születnek, csak 38% gondolta úgy, hogy egy kis sminkkel, ruhával és némi droggal át lehet változtatni őket.
A Washington Post által a transzneműséggel kapcsolatos kérdésekben álláspontot váltó emberekkel készített interjúkból kiderült, hogy az egyik állandó téma a gyerekekért való aggodalom volt.
"A transzneműséggel kapcsolatos aggodalmam leginkább a gyerekek miatt van" — mondta egy nő.
"Segít-e ez ezeknek a fiataloknak abban, hogy jó munkát vagy jó házastársat kapjanak? Miért mutatnánk be ezt a témát a gyerekeknek, amikor nincs élettapasztalatuk?" — kérdezte egy idősebb fekete nő a transznemű kérdések iskolai erőltetéséről.
"Így is elég nehéz tanulni, anélkül, hogy más dolgokat is rád zúdítanának" — vetrtte fel egy fekete férfi.
Korábban a baloldal azzal nyerte meg a szexuális erkölcsről szóló vitákat, hogy azt állította, hogy az áldozatokért száll síkra, a konzervatív ellenfelek pedig azért veszítettek, mert nem tudták egyszerűen és közvetlenül, az emberek számára érthető módon bemutatni, hogy kinek árt mindez. Ezért van az, hogy az abortusz ellenzése, minden társadalmi változás ellenére, ilyen kitartó erővel bír az amerikaiak körében: világos, hogy "kinek árt".
Ez az a pont, ahol a demokraták megtorpantak a transznemű vitába. Az ellenzők nagyrészt elvesztették a vitát, amíg a Riley Gaineshez hasonló női sportolók, a J. K. Rowlinghoz hasonló feminista áldozatok, a cancel-kultúra feminista áldozatai és a gyerekek indoktrinálásáról szóló beszédek megjelenésével meg nem jelentek az igazi áldozatok.
A transzneműek vitája most két ellentétes áldozatot állít szembe egymással, ami tompítja a szokásos baloldali taktikát, és megnehezíti számukra, hogy gőzerővel nyomják le az ellenzéket. Vajon a fiúk, akiket arra késztetnek, hogy lánynak adják ki magukat, vagy a mellműtéten átesett tinédzser lányok azért szenvednek, mert a destruktív viselkedést korlátozó konzervatívok áldozatai, vagy mert egy olyan LMBTQ-mozgalomé, amely kiskorúakat kényszerített destruktív, életet megváltoztató döntésekre, mielőtt még elég érettek lettek volna?
Azok a férfiak az áldozatok, akik versenyezni akarnak a nőkkel, vagy az általuk kiszorított és megsebzett nők az igazi áldozatok?
A baloldal a hatalmát az áldozatiság leegyszerűsített és gyakran hamis narratíváiból meríti. De ezeket a történeteket hihetetlenül nehéz ellensúlyozni, mert az elnyomottak iránti empátiára játszanak.
És mégis, a változó transznemű vita megmutatja, mennyire hatékonyak a személyes narratívák. És mennyire fontos tudatni a nyilvánossággal, hogy kinek árt a konzervatívok által ellenzett politika.
A legtöbb amerikai hajlandó volt támogatni a transznemű mozgalmat, mert annak ellenére, hogy nehezen értették meg, és gyanúsnak találták a premisszáit, kedvesek akartak lenni. És a közvélemény-kutatások még mindig tükrözik azt a vágyat, hogy empatikusak legyenek és megvédjék a látszólag elnyomott csoportot. Míg a legtöbb amerikai ellenzi, hogy a gyermekeket transznemű anyagoknak tegyék ki, vagy arra kényszerítsék a nőket, hogy versenyezzenek a férfiakkal, támogatják a transzneműeket védő törvényeket vagy a választott névmások használatát.
Ezt úgy lehet könnyen megérteni, hogy a legtöbb amerikai nem akar senkit sem megbántani.
Amikor választaniuk kell a transzneműek érzelmeinek megsértése vagy a névmásuk használata, illetve a védelmükre vonatkozó külön törvények elfogadása között, azt mérlegelik, hogy "kinek árt ez". Hasonlóképpen, amikor arra kérik őket, hogy válasszanak a női sportolók és a 130 kilós, zömök férfiak, vagy a gyermekek és a szexuális identitással foglalkozó aktivisták között, ismét azt kérdezik, hogy "kinek fáj", és a sebezhetőt védik.
A transzneműek harca még korántsem ért véget. A kudarcokkal szembesülve a baloldal további áldozatokat keres, és személyes narratívákat alkalmaz, hogy megfordítsa az árapályt. De vannak nagyobb tanulságok a konzervatívok számára, akik vissza akarnak vágni. A legtöbb ember nem ideológiai beállítottságú. A hagyományos erkölcs összeomlásával az emberek a megérzések és az anekdotikus történetek kombinációját használják a kérdések eldöntésére.A baloldal jeleskedik a személyes átpolitizálásában és a politika személyessé tételében. A tömegmédia üzenetei biztosítják, hogy amikor az emberek a rendőrségre gondolnak, George Floydra gondolnak, amikor a nyitott határokra gondolnak, akkor egy kisbabára gondolnak, akit az anyja a karjaiban szorongat, és amikor az abortuszra gondolnak, akkor egy "fej nélküli csecsemőre" gondolnak az anyaméhben.
Ezek a személyes történetek, bármennyire hamisak és félrevezetőek is, hatnak az átlagemberre.
A transznemű vitát azért veszítik el, mert amikor az emberek a témára gondolnak, Lia Thomas és Riley Gaines jut eszükbe, és azokra a gyerekekre gondolnak, akiket az óvodában megkérdeznek arról, hogy milyen neműek, és képesek egyértelműen és meggyőzően válaszolni arra a kérdésre, hogy "kinek árt ez?".
A baloldaliak felkarolták a szexuális identitáspolitikai mozgalom legvégletesebb szélsőségeit, megosztották a demokratákat, sőt, megosztották a feministákat és a melegjogi mozgalmat is, de ami a legfontosabb, hogy nem az áldozatok szószólóiként, hanem azokként leplezték le magukat, akik ártanak nekik.
