— Robert Spencer │ PJ Media
(2020.07.28.)
"Képzeld el, ahogy egy csizma tapos egy emberi arcot — örökre." Így írta le George Orwell az 1984-ben a totalitárius rendszerben való életet. Egészen a közelmúltig azt hittem, hogy ez azt jelenti, hogy a totalitárius államok mindig az erőszak fenyegetését lebegtetik polgáraik feje fölött. De most, hogy a totalitarizmus eljutott az Egyesült Államokba, látom, hogy ennél sokkal többről van szó. Sokféleképpen lehet a csizmát az arcba nyomni.
A totalitarizmus a legalapvetőbb szinten totális. A kormány hatalma korlátlan: vagy ellenőrzi a termelési eszközöket, vagy egyenesen birtokolja azokat. Ellenőrzi, hogy mit lehet mondani és mit nem. Az állampolgárok életének minden területén érvényesíti a hatalmát.
A mai Amerikában a totalitárius impulzus nem az amerikai kormánytól származik, legalábbis nem közvetlenül, de ennek ellenére mégis megjelenik. Tegnap beszéltem egy fiatalemberrel, aki egy olyan iparágban dolgozik, amelynek semmi köze a politikához; elmondta, hogy aki a környezetében Trump támogatását és/vagy a Black Lives Matter programjával és céljaival kapcsolatos szkepticizmusát fejezi ki, azt kockáztatja, hogy kirúgják, és nem csak azt az egy állást veszíti el, hanem felvételre alkalmatlanná válik. Trump támogatása a karrier tönkretételét jelenti. Ezt tudtuk, de a totalitárius következményeit nem emeltük ki mindeddig kellőképpen. Akárcsak a régi Szovjetunióban vagy a náci Németországban, ma Amerikában is csak egy álláspontot, csak egy politikai perspektívát lehet nyíltan és szabadon, következmények nélkül nyilvánosan képviselni.
Fegyveres rendőrök nem fognak hajnali 3-kor az ajtónkon dörömbölni, és nem hurcolnak el egy táborba, mert másként gondolkodunk, legalábbis még nem (hacsak nem Roger Stone vagy, az a filmes, akit az Obama-kormányzat a bengázi mészárlásért felelőssé tett), de egyre inkább természetesnek veszik Amerikában, hogy csak a baloldaliak beszélhetnek. Ennek hatásai és következményei baljósak.
Így aztán nem sokkal a zavargások kezdete után, a napi hírektől elcsüggedve úgy döntöttem, hogy egy időre elfelejtem az egészet, és keresek egy jó filmet. Amikor azonban az Amazonon keresgéltem, a legfelső, kiemelt sorban egy csomó rasszista propagandafilmet találtam, amelyek célja, hogy megerősítsék a baloldal állítását, miszerint Amerika, a világ valaha ismert legszabadabb és leginkább egyenlőségre törekvő társadalma egy megrögzött és bűnösen rasszista entitás. Törődött-e az Amazon azzal, hogy egyes vásárlói úgy gondolhatják, hogy az ilyen anyagok kiemelése többet árt, mint használ, és inkább fokozza, mint gyógyítja a faji ellentéteket? Nyilvánvalóan nem. Azt követelte, hogy a közönségének egésze baloldali legyen, akik megvetik Amerikát és a marxizmust egészségesnek tartják.
A baseballnál ugyanez a helyzet. A 2020-as baseballszezon most kezdődött, és a koronavírus miatt szinte azonnal leállhat, de 1970 óta először nem foglalkozom vele. Az MLB.com-on most már van egy "Társadalmi igazságosság" című rész, amely "forrásokat" kínál a "szövetségesség, az antirasszizmus és az érdekérvényesítés megértéséhez". Tele van marxista agitproppal olyanoktól, mint Angela Davis és Ta-Nehisi Coates, valamint útmutatókkal arról, hogy "hogyan beszélgessünk a faji kérdésekről" és hasonlókról.
Mi köze van mindennek a baseballhoz? Nos, semmi, egyáltalán semmi. De ott van, mert ott kell lennie. A baloldal totalitarizmusa ma már nem engedi meg, hogy az élet egyetlen aspektusa is mentes legyen a politizálástól és a propagandától.
Az Amazon, az MLB és más vállalkozások sokasága számára, amelyek most a Black Lives Matter propagandát terjesztik, ez egyfajta védelmi díj fizetés is egyben. Mutassátok meg a woke voltotokat, és a baseballstadionok nem fognak lángba borulni. Nemrég egy barátom mesélte, hogy a szomszédságában minden ház gyepére Black Lives Matter feliratú táblákat tettek ki — az ajtón bekopogtató fiatal aktivisták utasítására. Azt mondta nekem, hogy amikor majd az ő ajtaján is bekopogtatnak, ő is kitesz egy táblát, mert megértette a kérés mögött rejlő fenyegető célzást. Szép háza van, uram. Kár lenne, ha kiderülne, hogy egy "rasszistáé".
A BLM tábla a gyepen a modern amerikai megfelelője annak, amikor a kínaiak Hszi fényképeit, vagy a németeknek a náci időkben a Mein Kampf egy-egy példányát feltűnő helyen állították ki otthonukban: lehet, hogy soha nem olvasták a könyvet, lehet, hogy gyűlölték a diktátort, de bölcs dolog volt, ha valaki törődött a biztonságával, és nem akarta, hogy a csizma talpa az arcába nyomódjon — örökre.
Ez totalitarizmus — és itt van. Ma már nincs menekvés a baloldali propaganda elől. A totalitarizmus előretörése Amerikában gyors és valóban totális volt. Sehová sem mehetünk, semmit sem tehetünk, ami ne követelné meg, hogy hódoljunk a baloldal új istenei előtt.
A régi totalitárius rendszereknek azonban egy aspektusa feltűnően hiányzik, legalábbis mindeddig: a karizmatikus vezető. A baloldalon nincs személyi kultusz, nincs világi isten, nincs Hszi, nincs Sztálin, nincs Hitler. A totalitarizmus megvan, csak a Führer nincs meg. Joe Biden biztosan nem az, ő csak biodíszlet. De a totalitárius mozgalmak pályáját tekintve, majd fel fog bukkanni valamikor egy brutális vadállat, amely talán már most is Portland felé közeledik, hogy megszülessen.
The Left: Totalitarianism Without a Führer
by Robert Spencer │ PJ Media