A minap szóváltásba keveredtem két arab ismerősömmel. Két egykor tündérien helyes, kedves abu-dzabii orvostanhallgató kislányról van szó, akik a megdöbbentően vad őrjöngés állapotába kerültek a gázai események miatt. (A személyes indulataikban bizonyára a társadalmi és mediatikus környezetük tükröződik vissza.) Minden próbálkozás ellenére a velük való érdemi kommunikáció lehetetlennek bizonyult: nyilvánvalóan semmiféle ismerettel nem rendelkeznek "Palesztina" és a "palesztin nép" és Izrael történetével-történelmével kapcsolatban, fogalmuk sincs Gázáról, a Hamász mibenlétéről stb. Ez csak egy állapot, és önmagában nincs jelentősége — de ami érdekessé teszi a történetet: semmiféle információ befogadására és megfontolására sem hajlandóak, ennek még a puszta lehetőségét is reflexszerűen elutasítják, sőt, nyilvánvaló tényeket tagadnak megdöbbentő makacssággal. Ezek a lányok több nyelven beszélnek, és olyan tanulmányokat folytatnak, amelyek igen komoly intellektuális erőfeszítést követelnek. (És újra hangsúlyozom: ezek a lányok "cukik" — legalább is azok voltak, mielőtt ezek a vad és irracionális indulatok hatalmukba kerítették őket). Nyilvánvaló az, amit a lelki- vagy elmeállapotuk mutat: ez háborús pszichózis.
Ez a történet önmagában még mindig nem túl érdekes: háború van, háborúk vannak. A muszlim világ országainak bizonyosan nem makulátlan vezetői és a médiájuk gátlástalanul tolják a háborús propagandát. Természetesen ez történik Ukrajnában és Oroszországban is. Az orosz emberek ugyanúgy egyetemlegesen patás ördögökké váltak, mint ahogy a zsidók (mindig is voltak a népek és az emberek sokaságának képzeletében). De az orosz-ukrán háború kapcsán Európán is úrrá lett a háborús pszichózis: minden orosz származásánál fogva eleve részese valamiféle kollektív bűnösségnek — pusztán a születése és származása okán. Ez nyilvánvalóan jogi képtelenség és morális téboly — de mindez a háborús propaganda és az általa gerjesztett pszichózis lényegéhez tartozik. A médiában többnyire ilyen címeket lehet találni: "Európa a háborús pszichózis állapotában van" (ez így elég sután hangzik), "Európa háborús pszichózisban szenved". De a társadalmak nem kerülnek egy háború okán automatikusan a háborús pszichózis állapotába, nem kapják el ezt a mentális betegségre erősen hasonlító valamit, mint az influenzát: ezt az őrületet kitartó propagandamunkával és módszeres uszítással idézik elő a politikusok és a céljaikat szolgáló média.
De mindebben még mindig nincs semmi újdonság.
A háborús pszichózisnak vélhetően megvan a maga könyvtárnyi irodalma — amelyet nem ismerek. De megrázó elevenséggel tapasztaltam már meg az értelmes emberi kommunikáció kétségbeejtő lehetetlenségét olyanokkal szemben, akiket reménytelenül fogságba ejtett egy vallási szekta fanatizmusa, a háborús pszichózis vagy a mindennapjainkban is gyakran szembejövő, szélsőséges politikai elfogultság. Az ilyen emberekre jellemző a teljes gondolati-fogalmi önmagába zártság; a szélsőséges irracionalitás, amely teljességgel kizárja a mérlegelés, a megfontolás, egyáltalán a gondolkodásra — és természetesen a párbeszédre — való képesség lehetőségét; a legelemibb tényekkel szembeni megdöbbentő közömbösséget és mechanikus elutasítást. Ez a tapasztalat rendkívül fájdalmas: kétségbeejtő az a tehetetlenség, amellyel az értelmes emberi kommunikáció lehetőségének a teljes reménytelensége szembesít minket. Olykor valósággal vérfagyasztó: mintha valamiféle titokzatosan embertelen, emberhez méltatlan, ember alatti jelenséggel találkoznánk, mintha valamiféle vak és süket, borzongatóan személytelen, gépiesen mechanikus vagy egyenesen démonian üres szörnyeteg fagyos leheletét éreznénk a szívünkben. És ez itt nem intellektuális finnyásság és érzelmes nyafogás: a történelem borzalmainak megszámlálhatatlan sokasága igen gyakran az ilyen jellegű tömegpszichózisokra vezethető vissza.
A racionális mérlegelés teljes felfüggesztése, a féktelen gyűlölet szinte gépies szabadjára engedése bizonyosan olyan dolgok, amelyek mélyen a történelmi idők előtti törzsi élet-halál harcok idejéből származnak, de ma is velünk vannak, és vélhetően örökre velünk is maradnak: tehát egyfajta evolúciós-genetikai-antropológiai meghatározottságról van itt szó. Mindazonáltal ez az értelmezési lehetőség nem teszi a lényegénél fogva irracionálisat és amorálisat értelmessé és morálisan elfogadhatóvá — vagy éppen kevésbé veszedelmessé.
De mindez még mindig a hétköznapi tapasztalatok és/vagy a triviális, nyilvánvaló dolgok köréhez tartozik. Az igazán nyugtalanító az, hogy a világ vezetői nem csak a háborús időszakokban használják ki az emberi természet ezen sötét oldalát: ma már egyfajta háborús pszichózis képezi a politikai kommunikáció és a tömegtársadalom irányításának az alapértelmezett üzemmódját.
Bénító döbbenetben élünk, amelyet az a tény okoz, hogy emberek tömegeivel lehet elhitetni a legképtelenebb dolgokat, mint például azt, hogy
— a férfiak és a nők között nincs valóságos (biológiai, pszichés stb.) különbség, és a nemét bárki a tetszése szerint megválaszthatja és megváltoztathatja;
— ennek megfelelően (perverz és személyiségzavaros) biológiai férfiaktól nem lehet megtagadni, hogy lányok, nők mosdóiba, öltözőibe szabadon bejárjanak, a sportban a nőkkel keljenek versenyre, büntetésüket női börtönökben töltsék stb.;
— a gyerekeket már kiskoruktól fogva a szexuális szabadosságra, játékokra, önkielégítésre, perverziókra, a pornográfia használatára, az LMBTQ ideológia minden őrültségére kell oktatni, (és a legjobb, ha ezt a speciális oktatást maguk a Szodoma-lobbi rikító női maskarákba bújt, még a felnőttek számára is ijesztő módon kisminkelt, perverz, nyilvánvalóan elmebeteg, biológiai férfi szexőrültek végzik), mert a gyermekek ezáltal válnak majd olyan érett és értelmes és egészséges felnőtt emberekké, akikre majd egy igazán "szabad" és boldog társadalmat lehet építeni;
— akkor jön el a földi mennyország, az emberi létezés örökkön áhított teljessége, amikor majd végre megvalósul a "nyílt társadalom": 1.) azaz teljesen elfelejtjük a múltunkat, (vagyis "végképp eltöröljük" azt, azaz folyamatosan átírjuk, mint tették azt Orwell és Huxley szörnyű disztópiáiban), a szemétdombra vetjük elődeink és őseink minden kulturális hagyományát és szellemi örökségét (tapasztalatát, tudását, bölcsességét), 2.) számolatlanul és ellenőrizetlenül árasztjuk el társadalmainkat más országok, gyakran más civilizációk honfoglaló tömegeivel a "sokszínűség", a "befogadás", a "multikulturalizmus", ugyanakkor az "emberiség" misztikus, univerzális "egyenlőségének" (valójában a posztmodern ismeretelmélet relativizmusával párhuzamba állítható, lealacsonyító és az emberi létezést végletesen és végzetesen kiüresítő egyformaságának) nevében, (ráadásul többnyire muszlimokkal, akiknek hitük szerint a világ meghódítása a feladatuk, és akiknek egész történelme valóban a véres és kegyetlen hódítás, és a civilizációnkkal való állandó háborúskodás volt, akik nem is leplezik a civilizációnkkal szembeni megvetésüket, akik a bűnözés egyre fokozódó áradatát és a terrorizmus fenyegetését zúdítják a nyugati országok népeire), 3.) amikor majd a felnövekvő nemzedékek tagjai szó szerint azt sem fogják tudni, hogy "fiúk-e vagy lányok", ahogy azt a szólásmondásban emlegetni szoktuk stb.
Hosszan lehetne még sorolni világunk őrületének példáit, de szemléltetésnek ez bőven elég, sőt, elviselhetetlenül sok is...
De érdemes utalni országunk belpolitikai képtelenségeire is, mert ennek érthetetlen abszurditásai fájdalmasan mérgezik a mindennapjainkat. Hogyan lehetséges az, hogy
— választópolgárok tömegei szavaznak olyan pártra, amelynek vezetője (még felelős miniszterelnökként) maga vallotta be, hogy "hazudtunk reggel, éjjel meg este", akinek a kormánya (mint pártcsaládja előző kormányai) brutális megszorítással nyomorította meg az embereket, veszedelmes módon eladósította az országot, és (a gátlástalan bankok spekulációjának kiszolgáltatva) a családokat is kétségbeejtő adósságcsapdába csalta, akinek a kormánya ingyen-potyán elkótyavetyélte a nemzeti vagyon jelentős részét (beleértve a stratégiai ágazatok állami vállalatait is) a külföldi megbízói és a bennfentesek magánvagyona gyarapítása érdekében, akinek a kormányzása alatt szinte semmi nem épült, sőt, ellenkezőleg: akinek a kormányzása alatt az egész ország nyomorúságosan leépült;
— hogyan támogathatnak tíz vagy százezrek olyan pártot (és annak utódpártjait), amely többszörösen megtagadta önnön lényegét, és az egykor vallott nézeteivel és "elveivel" homlokegyenest szembefordult, majd újra és újra irányt váltott;
— miért bízik bárki is olyan pártban, amely nyíltan lobbizik idegen érdekcsoportok javára, és saját országuk nyilvánvaló érdekei ellen, amelynek vezetői olyan butaságokat mondanak és tesznek naponta, hogy az embernek feláll a szőr a hátán attól a másodlagos szégyentől, amit ezzel okoznak;
— hogyan támogathatnak még mindig sokan olyan városvezetőket, akik regnálása alatt a városok vagy kerületek látványosan lepusztulnak, és csak a korrupció virágzik, és sorozatosan hoznak a városlakók életét megkeserítő, átgondolatlan, kontár látszatintézkedéseket stb.;
— hogyan hihetnek olyan "politikusoknak", akiknek hozzá nem értése, szégyentelen hazudozásai, vérlázító rágalmazásai naponta lepleződnek le, és tehetik mindezt éveken keresztül úgy, mintha támogatóik vakok és süketek lennének;
— és hogyan adhatnak hitelt tömegek olyan médiumoknak, amelyek színvonaltalansága megdöbbentő, amelyek hazugságainak, torzításainak, rágalmazásainak, zagyvaságainak folyamatosan szembeötlő, önleleplező önellentmondásai csak azok számára maradhatnak láthatatlanok, akik nyilvánvalóan nem is kívánják ezeket észrevenni és ezekkel szembesülni stb.
Lehetne még folytatni és tovább részletezni a zavarba ejtő képtelenségek sorát, de aki valóban látni, hallani és érteni szeretne, annak ennyi is elég, akikre pedig a fenti sorok utalnak, azokon pedig sem szó, sem érv, sem bizonyíték nem segíthet.
És itt a lényeg, a sokunkat naponta nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges az, hogy emberek sokasága nem hajlandó tudomásul venni a nyilvánvalót, hogy tömegek süketek az érvekre, vakok a tényekre, hogy lenyelnek szégyentelen hazudozásokat és nevetséges ostobaságokat, hogy — úgy látszik — egyáltalán nem zavarja őket semmiféle lebukás, megszégyenülés, az ellentmondások, a képtelenségek, a kognitív disszonancia, semmi...?! És nem tudjuk eldönteni, hogy az ilyen emberek vajon valóban ennyire ostobák, vagy inkább csak rosszhiszeműek? Vagy a butaság és az aljasság valamely különös elegyének a rabjai? Ez utóbbi lehetőség már annyira dehumanizáló, hogy egy jóérzésű embernek vissza kell rettennie ettől a gondolattól. Számtalan ilyen embert ismerünk, és tudjuk, hogy nem szörnyetegek. Sokan egyáltalán nem buták, éppen eléggé értelmesek ahhoz, hogy szépen és rendezetten éljenek, sokuk ugyancsak iskolázott, képzett és sikeres. Sokukról tudjuk, hogy nem gonoszak, nem aljasak.
Napjaink tömegemberét a világunk irányítói — a politikusok, a hatalmat közvetetten vagy informális eszközökkel gyakorlók, és mindazok, akik az előbbiek zsoldjában állnak — egyfajta állandó harci láz "háborús pszichózisával" tartják folyamatosan ebben a különös hipnózisban. Ez az, ami eltompítja az érzékeket és az elmét, ami megakadályozza a valóság érzékelését és a hatékony gondolkodást, a világ jelenségeinek értelmezését. (És itt most tekintsünk el azoktól a nehézségektől, amelyek eleve megnehezítik a megismerést: a világunk összetettsége és bonyolultsága, az elviselhetetlenül kaotikus médiazaj harsány összevisszasága, a szórakozások és hóbortok figyelmet szétszóró vurstlija, a hagyományok és a kultúra szilárd támaszától megfosztott ember kiszolgáltatottsága stb.) Ami számunkra most érdekes: a nem-gondolkodás, a nem-hallás, a nem-látás kimondatlan de szenvedélyes és fanatikus igenlése, amely a háborús pszichózis tünete.
Háború van: harcolni kell a nőket elnyomó "patriarchátus" (?) ellen, a homofóbia (?) ellen, a "transznemű személyek" (?) jogait és méltóságát, sőt, létét fenyegető "bigottak" (?) ellen, az idegengyűlölők ellen, az elnyomó fehérek ellen (az "egyenlőség" és az "antirasszizmus" égisze alatt!), és könyörtelen harcot kell folytatni a széndioxiddal (?!) szemben. Harcolni kell a szörnyű Trump ellen, és kétségbeesetten visítani és jajveszékelni kell, ha mégis ő győz a választáson. Harcban állunk Oroszországgal, sőt, minden egyes orosz ember ellenség. Most a gaz, lator "apartheid állam" (?) Izrael, végső fokon pedig az örök gonosz zsidóság ellen kell vonulni. Romániában minden baj és nyomorúság végső oka a magyarság — velük kell "bátran" harcolni. És persze mindhalálig dacolni kell a minden baj okozója és a főbűnös Orbán "diktatúrájával" (?)...
(A régi bolsevik módszer, amely szerint ellenfelünket azzal a galádsággal kell megrágalmazni, amelyeket magunk követünk el, szintén a fentieket látszik igazolni: széles körben hirdetik ugyanis, hogy a gonosz Orbán folyton ellenségekkel riogat, a migránsokkal, az LMBTQ lobbival, Brüsszellel és Sorossal — mert ugye ezekkel a legteljesebb mértékig minden rendben van, mint tudjuk...)
A permanens forradolom trockiji elmélete tulajdonképpen a gouldneri "új társadalmi osztály" (NEW CLASS), a szekuláris értelmiség létének lényege. Korunk bajainak gyökerét nem értheti meg az, aki legalább egy szerény bepillantást nem nyert az értelmiségszociológia rejtelmeibe, az "áruló írástudók" felemelkedésének történetébe. Mindenki tisztában van azzal, hogy az értelmiségiek túlnyomó többsége "progresszív", tehát zsigerileg "haladáspárti", (azaz "baloldali"). A számában és jelentőségében, végül hatalmában is megerősödő értelmiség eleve a klérus felügyelete alóli kiszabadulásból született — ezért is olyan megveszekedett mind a mai napig ateizmusában és egyházellenességében —, valamint az állandó forradalmi újítások örökös változásai által növeli befolyását, hatalmát, egyéni gazdasági gyarapodását. Tehát a léte lényegénél fogva forradalmi értelmiség kéjjel és lankadatlan intenzitással bontja le a társadalom hagyományos értékeit, kreál újabb és újabb ellenségeket — a mindig újonnan felfedezett elnyomottak nevében —, és fabrikál új ideológiai célokat, amelyekért nemcsak "harcolni" lehet, de mindenki számára kötelező is ez a küzdelem, és tűz ki utópisztikus célokat, amely irányába az emberek vezetésének magasztos feladatát önmagára vállalja. Korunk csillapíthatatlan, az "új osztály" által folyamatosan és módszeresen szított forradalmi láza hatja át az egész emberi világunkat, állandóan a társadalom és magának az embernek az átformálása bőszült igyekezetében élünk. Mára az egész Nyugat a pszichózisok rotyogó katlanjává vált, és társadalmaink készen állnak egy minden eddiginél fojtogatóbb totalitárius politikai szörnyeteg létrehozására.
Tehát a felülről szervezett, folyamatos "forradalom" nem egyéb, mint az elit intézményesített polgárháborúja, amelynek valóságos célja — minden ügytől és a jelszavaktól függetlenül — a vezetettek fölötti hatalom megszilárdítása, sőt, annak állandó növelése.
"... végül az egyensúlyt állandó hadiállapottal kell fönntartani. Megkezdődik az a háború, melyben a győzelmi szándék csak a múlttól örökölt szólam; az igazi, titkos cél a háború tovább-vonszolása..." — jósolta Weöres Sándor.
"Heidegger — és csaknem ugyanakkor Camus — azt mondja, hogy a második világháború után elkövetkezett időre jellemző a nem-béke és a nem-háború, valami arctalan és jellegtelen. Az ember a kettő között nem tud különbséget tenni. Mert nem tud különbséget tenni az igazság és a hazugság között. Ez az, amivel a totális államok élnek és visszaélnek, igazság, hazugság, mindegy. [...] Csak üzem van. Az üzemben igazság és hazugság együtt van, mint béke és háború, különbség nélkül. Igazságnak hívják, ami a momentán üzem folyamatosságát biztosítja. Holnap más lesz. Holnapután aki kimondja, azt bezárják." — elmélkedik Hamvas Béla A senki c. esszéjében.
És ehhez hasonlóan beszél a háborúról és a békéről a Patmoszban:
"... az ember vagy a béke, vagy a háború egyértelműségére sóvárog, mert ez itt egyik sem [...] A béke ugyanis nem az, hogy az ágyúk nem szólnak, és csendbe burkolózva elaljasodásában az embert a lövöldözés nem zavarja. [...] A legközelebbi jövőre vonatkozólag értelmes emberek azt jósolják, hogy háború nem lesz, de a háborútlanság és békétlenség hajmeresztő együttműködésében fenntartott igazságtalanság végül elviselhetetlenné válik. Szolovjev a háborús bőszültségnek ezt a békés viszonyokra való alkalmazását a háborúk jegyében lefolyt huszadik század után a huszonegyedik századra várja. [...] A poshadt ájultság, amely a múlt század polgárságának békéjét jellemezte, kellemesebb lehetett, mint a jelenkori, amikor a terrort világoskék érzelgésbe csomagolják. [...] Ezért ma minden béketörekvés gyanússá lett, mert más béke, mint Szolovjevé, az édeskés terrorba és a züllött jólétbe burkolt hitványság, teljesen lehetetlen, és az ember itt áll, szívében a bosszú háborújának titkolt kívánságával, amely inkább óhajtja a világ földig való lerombolását, mint ennek a békének tartós voltát. Igazságos háború nincs, de van béke, amely igazságtalansága a háborúénál nagyobb, s ilyenkor az ember esztelenül a háborúra vágyakozik. Ma a háború végzetes pusztítást jelentene; a béke valószínűleg kínosabb, de főként radikálisabb romlást helyez kilátásba."
És ismét A senkiből egy sokatmondó bekezdés:
"A senki másik őse az agitátor. Mert az agitátor nem valamely világnézeti programot hirdet, hanem mindennemű programtól függetlenül az embert nyugtalanítja és feldúlja és izgat, jobban mondva meztelen izgalmat ébreszt, és az embert cél és értelem nélkül fellázítja. Az agitátor nem tételeket és gondolatokat közöl, hanem az embert biztonságától, sőt egyensúlyától, sőt békéjétől fosztja meg. A tétel csak ürügy. Mindegy, hogy az ember miért lázad, csak lázadjon. Az agitátor azt, amit mond, nem hiszi el, és ami még sajátságosabb, nem is azért mondja, hogy elhiggyék, de nem is hazudik, és nem vezet félre, és senkit sem akar becsapni, hanem dühöt ébreszt, és irigységet és bosszút és vérontást. Miért? Azért, amit mond, biztosan nem. A nyugtalanságért, az izgalomért, a pucér lázadásért, hogy rendetlenség legyen, és felfordulás, de aztán még az se, izgalom se, ne legyen semmi."
A módszeresen szított harcias düh izzásában kialakuló háborús pszichózis maga a cél: a tömegek irányításának a kulcsa a tömegtársadalmak korában. A háborús pszichózis hipnotikus állapotában lévő fanatizált ember megvakul, megsüketül, a gondolkodásra képtelenné válik — kizárólag azt látja és hallja meg, azt képes és hajlandó befogadni, ami indulatai irányába mutat, és azokat erősíti. Külön haszon, ha a valóságos ellenfélből csinálunk a tömegek számára ellenséget, de egyébként ez is mindegy, ma "Eurázsia" holnap "Keletázsia", egyre megy, mint Orwell 1984-ében. Csak düh és harag és pszichotikus őrjöngés legyen, és a tömegek nem kérdeznek, nem kételkednek. Nem számítanak a tények, fel sem tűnnek az ellentmondások, megszűnik a valóság. Ez a modern kor alkímiája, a bölcsek köve, a csodaszer: a vak engedelmesség és a láthatatlanná tett hatalomgyakorlás titka.
nf
